Mindennapi életünk során rengeteg döntést kell hoznunk, és korábbi tapasztalataink, meglévő tudásunk, valamint az ezek alapján levont következtetések erősen befolyásolják a döntéseinket. Anélkül, hogy tudnánk róla, gyakran statisztikai számításokat használunk. Például amikor azon gondolkozunk, tanuljunk-e egy dolgozatra vagy sem, esetleg szeretnénk meghatározni az év végi jegyünket adott tantárgyból.
A gazdasági élet szereplőinek naponta felelős döntéseket kell hozniuk a gazdálkodásukkal kapcsolatban. Ezt pedig csak akkor tudják megtenni, ha megfelelő módszerekkel adatokat gyűjtenek a tevékenységükről, különböző számításokat végeznek, elemzik ezeket, majd levonják a szükséges következtetéseket. Természetesen ehhez is a statisztika nyújt segítséget.
Ez a könyv a legegyszerűbb és leggyakrabban használt statisztikai fogalmakat tárgyalja, illetve az azokhoz kapcsolódó számításokat és elemzési módszereket gyakoroltatja. Az volt a célunk, hogy egy olyan munkatankönyvet készítsünk, amely mind a tanórákon, mind pedig az önálló tanulás során jól használható. Bízunk benne, hogy a kiadványban lévő alapismeretek elsajátítása nemcsak a vizsgák sikeres elvégzéséhez nyújt segítséget, hanem általuk mindenki könnyebben értelmezi majd a körülötte zajló folyamatokat, jelenségeket, és ha döntéseket kell hoznia, akkor azt megalapozottabban tudja megtenni.
Jó tanulást kívánunk mindenkinek!
A szerzők
1. A statisztika fogalma, ágai, feladatai
7
1.1. A statisztika fogalma
7
1.2. A statisztika ágai
8
1.3. A statisztika feladatai
9
1.4. Statisztikai alapfogalmak
10
1.4.1. A statisztikai sokaság fogalma, fajtái, jellemzői
10
1.4.2. A statisztikai ismérv és fajtái
13
1.5. A statisztikai munka
20
1.5.3. Adatfeldolgozás
26
1.6. A statisztikai adat és fajtái
27
1.7. Mérés, mérési skálák
28
2. Statisztikai sorok, statisztikai táblák
35
2.1. Statisztikai sorok
35
2.1.1. A statisztikai sorok fogalma
35
2.1.2. A statisztikai sorok fajtái
36
2.2. Statisztikai táblák
44
2.2.1. A statisztikai táblák fajtái
46
3.1.1. Megoszlási viszonyszám
53
3.1.2. Koordinációs viszonyszám
54
3.1.3. Dinamikus viszonyszámok
58
3.1.4. Intenzitási viszonyszámok
69
3.2. Összefoglaló táblázat
74
4. A mennyiségi és az idősorok elemzése
77
4.1. Diszkrét gyakorisági sorok
78
4.2. Osztályközös gyakorisági sorok
83
4.3. A mennyiségi sorok középértékei
87
4.3.1. Helyzeti középértékek és terjedelem
88
4.3.2. Számított középértékek
92
4.4. Az idősorok elemzése
104
4.4.1. Átlagos relatív változás
104
4.4.2. Átlagos abszolút változás
104
4.4.3. Kronologikus átlag
106
4.5. Összefoglaló táblázat
108
5.1. Az indexek fogalma
111
5.2. Az indexek fajtái
112
5.2.1. A képletekben alkalmazott jelölések
112
5.2.2. Egyedi indexek
113
5.2.3. Együttes (aggregált) indexek
117
5.3. Az árbevételre ható tényezők számszerűsítése
132
5.3.1. Az árváltozások hatása
132
5.3.2. A mennyiségváltozások hatása
132
5.4. Összefoglaló táblázatok
134
6. A statisztikai adatok ábrázolása
139
6.4.1. Kör-kör diagram
149
6.4.2. Perec- vagy gyűrűdiagram
149
6.5. Kartogram (térkép)
150
6.6. Piktogram (piktográf, infografika)
152
Képek, táblázatok és QR-kódok jegyzéke
156