A pénz világa elsőre bonyolultnak és száraznak tűnhet, de könyvünkben – amely egy háromrészes tankönyv-sorozat első kötete – arra törekedtünk, hogy megmutassuk, a pénzügy tele van lehetőségekkel és izgalmakkal. Sorozatunkban lépésről lépésre járjuk végig a pénzügyi ismeretek ösvényét, megtanuljuk a rendszerben való gondolkodást, az ok-okozati összefüggések felismerését és elemzését és mindezek alapján a helyes következtetések levonását. Tesszük mindezt gyakorlatias megközelítéssel, hisz az elméleti tudás semmit sem ér, ha nem tudjuk a mindennapi életünkben hasznosítani.
Az első részben a pénz történetét, funkcióit, a bankrendszerek működését, a mai magyar pénzügyi intézményrendszer felépítését és feladatait, illetve a pénzforgalom alapjait tekintjük át. Mindez szilárd alapokat jelent majd ahhoz, hogy a következő kötetekben mélyebb betekintést nyújthassunk a pénzügyi világ összetettebb aspektusaiba.
Ez a kiadvány nem egy klasszikus pénzügy tankönyv. Már ránézésre sem! Képekkel, ábrákkal, példákkal, olvasmányokkal és kooperációt igénylő feladatokkal igyekeztünk nemcsak hasznossá, hanem szórakoztatóvá és könnyen használhatóvá tenni a könyvet. Célunk, hogy minden olvasó magabiztosan és tudatosan álljon a pénzügyeihez és megtalálja az utat a pénzügyi függetlenség felé.
Ehhez kívánunk kitartást és sikert!
A könyv készítői
1. Pénzügyi alapvetések
7
1.1. A pénz fogalma és funkciói
7
1.2. A pénz kialakulása
10
1.2.1. A pénz eredete: kiemelkedés az áruk sorából, az árupénz korszaka
10
1.2.2. Az arany- és ezüstpénz korszaka: a fémpénzrendszer
13
1.2.3. Az arany demonetizálódása és a pénzhelyettesítők korszaka
14
1.2.4. A mai pénzrendszerek
16
1.3. Gazdaságpolitika, pénzügypolitika
19
1.3.1. A gazdaságpolitika
19
1.3.2. A pénzügypolitika helye a gazdaságpolitikában
22
1.4. Pénzügyek, pénzügyi viszonyok
24
1.4.1. Egy- és kétoldalú pénzügyi kapcsolatok
24
1.4.2. A gazdasági szereplők: pénztulajdonosok
25
1.5. A pénzügyi közvetítőrendszer fogalma
27
1.5.1. A pénzügyi közvetítőrendszer fő funkciója
27
1.6. A pénzügyi közvetítőrendszer intézményei
28
2. Banki alapismeretek
29
2.1. A bankok kialakulása, fogalma és a bankműveletek
29
2.1.1. Pénztörténeti visszatekintés
29
2.1.2. A bank fogalma, bankműveletek
31
2.2. Az egyszintű és a kétszintű bankrendszer jellemzői
32
2.2.1. Az egyszintű bankrendszer működése
33
2.2.2. A kétszintű bankrendszer szereplői és működése
34
2.2.3. A központi bank szerepe a modern gazdaságban
35
2.2.4. A kereskedelmi bankok szerepe a modern gazdaságban
37
2.3. A legjellemzőbb banki szolgáltatások
38
2.3.1. A kereskedelmi bankok szolgáltatásai és azok rendszerezése
39
2.3.2. A bankműveletek csoportosítása és azok hatása a bank mérlegére
40
2.4. Az e-banking szolgáltatások fogalma, lehetőségei
44
2.4.1. Az e-banking szolgáltatások előnyei
44
2.4.2. Elektronikusan elérhető banki szolgáltatások
45
3. Pénzügyi intézményrendszer
51
3.1. Pénzügyi rendszer
51
3.2. A jelenlegi magyar pénzügyi intézményrendszer felépítése
52
3.2.1. A pénzügyi intézményrendszer feladatai
52
3.2.2. Állami szereplők a pénzügyi intézményrendszerben
53
3.2.3. Piaci szereplők a pénzügyi intézményrendszerben
56
3.2.4. Egyéb szervezetek a pénzügyi intézményrendszerben
60
3.3. A jegybank és a monetáris szabályozás
62
3.3.1. A jegybank szerepe a gazdaságban (ismétlés)
62
3.3.2. A jegybank és az állam kapcsolata
62
3.3.3. Monetáris politikai eszközök és hatásmechanizmusuk
63
3.4. Az MNB szervezeti felépítése
70
3.4.3. Monetáris Tanács
71
3.4.4. Pénzügyi Stabilitási Tanács
72
3.4.5. Felügyelőbizottság
72
3.5. Monetáris közvetítők: a hitelintézetek
74
3.5.1. A hitelintézetek jellemzői
74
3.5.2. A hitelintézetek fajtái
78
3.6. Nem monetáris közvetítők: Pénzügyi vállalkozások
80
3.6.1. A nem monetáris közvetítők szerepe a gazdaságban
80
3.6.2. A nem monetáris közvetítők típusai és szolgáltatásaik
80
4. A pénzforgalom alapjai
87
4.1. A pénzforgalom fogalma és csoportosítása
87
4.2. A pénzforgalom általános szabályai
88
4.3. A pénzforgalom szervezési elvei belföldön
89
4.4. A pénzforgalom szervezési elvei a nemzetközi fizetési forgalomban
90
4.5. Bankválasztási szempontok a gyakorlatban
91
4.6. A pénzforgalmi szolgáltatási keretszerződés
93
4.6.1. A keretszerződés tartalma
93
4.6.2. Előzetes tájékoztatási kötelezettség
96
4.6.3. A keretszerződés formai és tartalmi követelményei
96
4.6.4. A keretszerződés módosítása és megszüntetése
97
4.7. A bankszámlák fajtái
102
4.7.1. Pénzforgalom lebonyolítása céljából nyitott számlák
102
4.7.2. Megtakarítási vagy befektetési célú számlák
106
4.7.3. Egyéb, a többitől eltérő céllal nyitott számlák
108
5. Pénzforgalom: a fizetési számlák közötti fizetés
111
5.1. Belföldi és külkereskedelmi fizetési módok áttekintése
111
5.2.1. Átutalási folyamatok
112
5.2.2. Átutalási módok és az AFR
113
5.2.3. Az átutalás fajtái
115
5.2.4. Átutalás külföldről vagy külföldre
118
5.3. Beszedési megbízás
122
5.3.1. Felhatalmazó levélen alapuló beszedés
122
5.3.2. Váltóbeszedésen alapuló beszedés
124
5.3.4. Csoportos beszedés
126
5.3.5. Határidős beszedés
129
5.3.6. Okmányos beszedés
130
5.4. Okmányos meghitelezés (akkreditív)
131
5.4.1. Az okmányos meghitelezés jellemzői
131
5.4.2. Az ügylet szereplői és folyamata
132
5.4.3. Az ügylet tartalma és nyomtatványa
133
5.4.4. Az okmányos meghitelezés fajtái
136
5.5 Bankkártyás fizetés
137
5.5.1. A kártya használatának előnyei
137
5.5.2. A bankkártya funkciói
138
5.5.3. Az ügylet szereplői
139
5.5.4. A bankkártyás fizetés folyamata
140
5.5.5. A bankkártyák fajtái
142
5.5.6. Bankkártyahasználat külföldön
144
6. Pénzforgalom: a fizetési számlához kötődő készpénzfizetés
147
6.1. Készpénzfizetésre szóló csekk
147
6.1.1. A csekkel történő fizetés szereplői
148
6.1.2. Fizetés csekkel
149
6.2. Készpénzbefizetés bankszámlára
152
6.2.1. Készpénzbefizetés bankfiókban
152
6.2.2. Készpénzbefizetés ATM-en keresztül
153
6.2.3. Készpénzátutalási megbízás
153
6.3. Készpénzkifizetés fizetési számláról
154
6.3.1. Készpénzfelvételi utalvány
154
6.3.2. Készpénzfelvétel bankkártyával
156
6.3.3. Kifizetési utalvány
156
7. Pénzforgalom: készpénzforgalom
159
7.2. Fizetési számla nélküli fizetés
161
7.2.1. Készpénzátutalás
161
7.2.2. Belföldi postautalvány
161
7.3. Készpénzforgalom lebonyolítása
162
7.5. A pénzkezelés szabályai és folyamata
166
7.6. Pénzkezelési szabályzat
167
7.7. A házipénztár személyi feltételei
168
7.7.2. Pénztári számfejtő
168
7.7.4. Pénztárellenőr
169
7.8. A pénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatok
170
7.9. A bizonylatok adattartalmának értelmezése
171
7.9.1. Bevételi pénztárbizonylat
171
7.9.2. Kiadási pénztárbizonylat
172
7.9.3. Időszaki pénztárjelentés
172
7.9.4. Készpénzfizetési számla
177
7.9.5. Szigorú számadású bizonylatok nyilvántartása
177
Képek és videók jegyzéke
186